Homlokzat
Az Ipoly völgyi házak homlokzatai azt mutatták, hogy a falusi kőműves mesterek a városi, polgári ízlésű házak homlokzatait utánozták. A homlokzat fődísze és jellege a gazdag ornamentikájú oromfal volt. A régi homlokzatokon a növényvilágból vett vakolási vagy stukkódíszek vannak. A dohánylevél, a szegfű, a búzavirág, az árvácska a legkedveltebb motívumok. Ezek a stukkómunkák kézzel, szabadon készültek, és egynémely mester kiváló ügyességét, ízlését és tehetségét igazolták.
A virágmotívumot, búzavirágot, árvácskát, háromlevelű lóherét, cserfalevelet, dohánylevelet vagy az üveg és pohár mintát, (mert bortermő vidék vagyunk) elkészítették deszkából, és utána rárajzolták a friss megszikkadt habarcsra, majd kivágták. Bajtán kőművesként dolgoztak Kovács János és Czidor István.
Ugyancsak érdekesek a bejárati ajtók előtti alacsony ajtócskák, az úgynevezett saraglyák. Rendeltetésük, hogy az aprójószág nyáron a nyitott pitvarba be ne jusson, vagy hogy a kisgyermekek a pitvarból az udvarba ki ne mehessenek. A saraglyán egy kis kör alakú nyílás a macska ki- és besétálását tette lehetővé. Igen szép magyar szokás, főleg az udvari bejárati ajtók fölötti stukkó feliratok alkalmazása.
Szokás volt, hogy a háztulajdonos gazda az alapba bádogdobozba ezüstpénzt, írást és szentképet helyezett és kalapáccsal ráütött az alap első kövére. Mikor a „gleichni" (fal) kész volt, fát és pántlikát tettek fel a kőművesek a fal egyik sarkára. Ekkor bort és pálinkát kaptak a munkások. Ez az áldomás vagy végző.
Az ácsokat, mikor munkájukkal elkészültek, süteménnyel és disznóhússal vendégelték meg. Szokás volt a házszentelés.
/forrás:A hét - Bárkány Jenő/