Tél
Bajta község lakossága az ősök által megteremtett hagyományokat, szokásokat, viseletet hagyományként adták át az utókor számára. A közég lakossága szegény sorsban élt. A főfoglalkozásuk pásztorkodás volt, főleg juhtenyésztés, majd később áttértek a szőlőtermesztésre. Tél idején a közeli érsekség erdején keresték meg a mindennapi kenyérre valót, főleg szénégetéssel. A szenet a „Szénégető” ma is ismeretes erdőrészen égették majd Esztergomba szállították.
Aki itt nem tudott munkához jutni az eljárt a garamkövesdi vagy a szalkai pusztákra dolgozni cselédként vagy napszámosként.
Bajtán a régi öregek között megvolt az egymás iránti tisztelet, mivel a lakosság java részt rokonságban élt.
Amikor még nem volt a községben rádió a lakosság összejárt szórakozni. Főleg a rokonság kereste fel egymást vasárnap, ünnepnapok alkalmával. A fiatalság szórakozási helye a falu kocsmája volt, főleg téli esték idején. Ha hó volt a fiatalság szánkázott a templom melletti dombon, vagy a süsébe vezető úton. Itt összejöttek a legények és a leányok főleg vasárnap délután. A téli szánkázásnak az esti harangszó vetett véget. Hétköznap esténként az asszonynépség tollat járt fosztani egymáshoz, vagy kendert fonni. A tollfosztó házakat néha a legények is felkeresték, ha kitudódott, hogy lányok is jelen vannak. A tollfosztás vagy a fonás este 10 óráig is eltartott, majd a tollfosztás után olykor tánc is volt, ha a legények között valaki tudott citerázni vagy harmonikán játszani. A házi gazda örült ennek s közben a vendégeket borral kínálta.
Tél ideje volt, amikor a fiatalság összejött színdarab tanulásra vagy énekkar próbákra.
Volt a községben 30-35 tagú énekkar, amit a község plébánosa vagy kántortanítója tanított. Az énekkar tagjai nemcsak fiatalok voltak, hanem néha 50-60 éves férfiak is. Az énekkar főszereplése az akkoriban megtartott katolikus napokon volt, amely minden évben, más faluban volt megtartva, vagy nagyobb ünnepek alkalmával a templomi szertartást végezte. Az énekkar tagjaiból, a valakinek névnapja volt, az énekkar csoportban megjelent az ünnepelt házánál s ott egy-két nótával köszöntötték. Ilyenkor a falu lakossága a házak előtt hallgatta az énekkart.
A fiatalság a betanult színdarabot főleg karácsonykor, szilveszterkor és újév napján adta elő nagy sikerrel. Nagy sikert arattak a „Sárga csikó”, „Piros bugyelláris” és az „Erdész mátkája”. Ezeket helyszűke miatt néha 4-5–ször is elő adták a régi iskola helységben.
A harmincas évek végén a színdarabokat már az újonnan felépített kocsma hátsó helységében adták elő. Itt tartották a meg a táncmulatságokat is.
A kultúra fejlesztésében nagy szerepet játszott a helyi plébános, kántortanító és az Önkéntes tűzoltó egyesület vezetősége.
Unatkozásra nem volt idő, mert mint a fiatalok, úgy az idősebbek iparkodtak, hogy a hosszú téli estéket valamivel eltöltsék. Ha más szórakozási lehetőség nem volt, a házigazda a szerszámait tette rendbe, vagy fűzfavesszőből kosarat, vagy zsúpból szakajtót készített. Az asszonynépség tél idején többnyire vásznat, vagy zsáknak valót szőtt, házilag készített szövőszéken a meleg szobában.
Aztán kitavaszodott…
/forrás: Bajta község krónikája/